AJÁNLATKÉRÉS

Látványosságok

A Zsámbéki-medence a Budai-hegység, a Pilis, a Gerecse hegyvonulatai és az Etyeki-dombság lankái között húzódik, Budapest központjától alig 30 km-re. Földrajzi kistájként a Békás-patak vízgyűjtőjéhez tartozó települések területét foglalja magába: Biatorbágy, Budajenő, Herceghalom, Etyek, Páty, Perbál, Telki, Tinnye, Tök és Zsámbék.

Zsámbék legfőbb látványosságai:

Környező települések látványosságai

Korda Filmpark látogatóközpont (Etyek)

Sétáljon be a filmkészítés varázslatos színfalai mögé, fotózkodjon egy középkori város jeleneteiben vagy New York utcáin! Lebilincselő program a filmötlettől egészen a megvalósításig.

 

Etyeki Piknikek 4x egy évben, Télen, Tavasszal, Nyáron és Ősszel

Az Etyeki Piknik vendégei 2013-tól évente négy alkalommal, családiasabb hangulatban találkozhatnak az Újhegyen és a Szépvölgyben hazánk, és ezen belül Etyek gasztronómiai kincseivel.Szeretnénk az adott évszak jellegzetességeit kiemelve megmutatni látogatóinknak a legkiválóbb magyar borászok és gasztronómiai, valamint kézműves kiállítók remekeit, illetve igényes programokkal, tehetséges művészekkel ápolni a hagyományokat.

Szállodánk transzfert biztosít a vendégek részére a piknikek látogatására.

 

Nyakas Pince mintabolt látogatás (Tök)

Az Etyek-Budai borvidék területén, Tök község határában található az ország egyik legismertebb pincészete és annak mintaboltja. A boltban szinte minden termékből tudunk kedvünk szerint kóstolni, valamint természetesen vásárolni is. A nyitva tartási időről szállodánk recepciója ad tájékoztatást.

 

Puskás Akadémia Körút (Felcsút)

Járja be a világ egyik legyszebb futballközpontját! Idegenvezető segítségével tekintse meg a méltán világhírű Makovecz épületegyüttest Felcsúton. Nézze meg a Pancho aréna exkluzív helységeit, barangoljon egyett az aranycsapat tagjaival, fusson ki a Aréna gyepére, mint egy játékos. A körút időtartama 60 perc. További információért kérje tájékoztatásunkat.

 

Alcsúti Arborétum látogatás (Alcsút)

Minden évszakban kellemes időtöltés az arborétumban a madárdaltól hangos, hatalmas fákkal szegélyezett, kényelmes sétautakon az egykori főhercegi kertet bejárni. Az arborétum minden évszakban más-más arculatát mutatja, a kora tavasszal nyíló hatalmas hóvirágmező egyedülálló az országban. A mediterrán hóvirágoknak különféle fajtái nyújtanak látványosságot az ide látogatók számára. Szentivánéj környékén, június hónapban egyedi látványosság a Szentjánosbogártánc. Különleges esti sétában lehet részük az ide látogatóknak, miközben ezernyi fénylő zöld lámpásként repkedve nyújtanak látványosságot bevilágítva az arborétumot.

 

Drivingcamp Hungary (Zsámbék)

Európa legmodernebb és legszebb közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai központja. Látogatás lehetséges egyénileg is és csoportosan. Magasan képzett instruktorok közreműködésével, személyreszabott tréningprogramokat és továbbképzési lehetőségeket kínál.

 

Gingalló csokoládéműhely (Etyek)

Etyek az elmúlt évtizedben a minőségi gasztronómia irántérdeklődők egyre kedveltebb célpontjánvá vált. A számos nyitott pince borai,éttermek magyaros ételeli mellett szörpöt, sajtot, sonkát, pálinkát kóstolhatnakaz ide látogatók. Műhelyünk látogatható előzetes bejelentkezés mellett. Igényszerint lehetőség van különböző tartalmú kóstoló programokra, illetve acsokoládékészítésben való részvételre is. A felnőtteket különlegescsokoládékkal és hozzájuk illő borokkal várjuk, míg a gyerekek saját csokinyalókátkészíthetnek maguknak. A két program egyidejűleg is megvalósítható, így a kisgyermekescsaládok minden tagja izgalmas élménnyel gazdagodhat.

 

Walter vendéglő (Perbál)

A hazai alapanyagokra, a történelmi magyar konyha receptjeireépítő és a „hagyományossá vált” magyar konyhát megreformáló tevékenységünklegfőbb célja, hogy a hozzánk ellátogató vendégek számára megmutassuk a magyargasztronómia lehetséges értékeit. Walter Vendéglő – hatvanöt év kényszerpihenő utáni – megnyitásával csatlakozniszeretnénk azon vidéki éttermek sorába, ahol a budántúli ínyenceknek egy jóebéd vagy vacsora, egy kellemesen eltöltendő este kedvéért nem kell útrakelniük a főváros irányába. Alternatívát kínálva a vendégeknek, akik aszínvonalas és visszafogott belső környezetben vagy a hangulatos kerti teraszonétkezve és borozva élvezhetik a Ruprecht László kreatív séf alkotta rövid, deváltozatos étlap és a gazdag borlap adta kínálatot. A belső térben ötven, ateraszon negyven vendéget tudunk kényelmesen leültetni.

 

Romtemplom és Kőtár, Zsámbék


Templom- és   kolostorrom, ZsámbékA XIII. század első felében román stílusban épült, majd a XV. században gótikus stílusban átalakított épület maradványaiból ma is visszaidézhető a háromhajós, bazilika formájú templom.

A premontrei rend építette az 1200-as években a román stílusú templomot, ami 1475-től a pálosoké lett. A ma látható templom alapfalainak hosszúsága 38, szélessége 24 méter. A szinte teljesen ép nyugati homlokzat és két tornya román, belseje már gótikus stílusú. A masszív két torony között hatalmas rózsaablak töredéke látszik. Főszentélye a nyolcszög három oldalával zárul, a mellékszentélyek félkörívesek. A hajóban és a déli mellékhajó szentélyén megmaradt román és gótikus kőfaragványok a magyar művészettörténet becses emlékanyagát jelentik. Az egyiken ugyanazt a sárkányalakos motívumot láthatjuk, mint a bazilika mellett megtalált XII-XIII. századi két aranyozott bronz zabla egyikén. A kincseket érő lószerszámok a Nemzeti Múzeumban tekinthetők meg. A templom mellett vannak a gótikus kolostor romjai.
   
Cím: Zsámbék, Corvin J. u.
Telefon: +36 20 501 6407

Nyitva tartás:

Április 1. - Október 31.: K-V 10-18 óra
November 1. - Március 31.: K-V 10-16 óra
Belépő:

Felnőtt: 700,-Ft
Diák (6 éves kortól), Nyugdíjas: 400,-Ft

Mozgáskorlátozottak is látogathatják (a múzeumban való közlekedés megoldott, de mozgáskorlátozott wc sajnos nincsen)
   

​Múzeumi Hétvégék

Minden hónap második szombat-vasárnapján Zsámbék három múzeuma - a Romtemplom, a Lámpamúzeum és a Tájház - kedvezményes áron, egyetlen kombinált belépővel látogatható. Ezeken a hétvégeken hosszú évek után végre újra tárt kapukkal várja vendégeit a Szent Vendel Domborműves Népi Lakóház. Szombatonként havonta más-más programmal kedveskedünk egy múzeumunkban.

KOMBINÁLT JEGYEK ÁRA:

Kombinált jegy, felnőtt: 1.000,-Ft/fő
Kombinált jegy, diák, nyugdíjas, csoportos: 600,-Ft/fő


 

Török-kút


Az 1500-as évek második felében építették a törökök a kutat. A szokatlanul nagy, 12,50 x 10,25 méteres, kétszintes nyitott csorgókút kváderkövekből készült. 1892-ben restaurálták.
 

Lámpamúzeum, Zsámbék


Lámpamúzeum, ZsámbékAz 1960-as években Bours Ferenc palackozott italok gyűjteményéből rendezett be saját borospincéjében egy "Bormúzeumot". Ide keresve megfelelő világítási eszközöket, került kapcsolatba a lámpákkal.
Annyira megtetszettek neki a szebbnél-szebb darabok, hogy észrevétlenül is a gyűjtőjükké vált. A kiállított tárgyakat egy-két kivételével saját pénzén vásárolta meg, volt olyan nap, amikor 20-25 db került a tulajdonába. A tárgyak többsége koszosan, rozsdásan, hiányosan került elő, így a restaurálás mesterségét is elsajátítva minden lámpát saját maga hozott rendbe.

Eleinte szoba-konyhás lakását díszítette a sok szép tárgy, de hála az újságok és a televízió népszerűsítésének, egyre több hazai és külföldi érdeklődő látogatott el hozzá azzal a kéréssel, hogy mutassa meg gyűjteményét. Így 1970-ben, "közkívánatra" létrehozták az első állandó kiállítást a Művelődési Házban, körülbelül 250 tárgyból álló gyűjteménnyel.

A lámpák természetesen tovább gyarapodtak, sőt világhírre is szert tettek, köszönhetően a Magyar Távirati Iroda népszerűsítő munkájának, amely az egész világot ellátta a gyűjtemény ismertetésével. A gyűjtemény gazdagításában nagy segítséget nyújtott az akkori Magyar Filmgyártás, hiszen nagyon sok lámpát kölcsönöztek és ezek kölcsönzési díjából sikerült a legnagyobb fejlesztéseket létrehozni.

A gyűjtemény gyorsan kinőtte a Művelődési Ház kistermét. 1979-ben nyílt meg a Lámpamúzeum egy volt lakóházban, Zsámbékon a Magyar u. 18. szám alatt, amelyet Zsámbék Nagyközség Közös Tanácsa vásárolt meg a múzeumi anyag bemutatására.

Jelenleg 1000-1100 db világítási tárgy található az ország egyetlen Lámpamúzeumában. A mécsesek, gyertyatartók, ipari, háztartási, olaj- és petróleumlámpák között található régi kínai vázából készült lámpa, valamint Zsolnay-majolika, meisseni porcelán talpú petróleumlámpa, 1800 körül készült olajpumpás világítóeszköz stb.

Az intézmény 1995-ben bekerült a GUINNES Rekordok Könyvébe, 1980-ban felvételt nyert a Nemzetközi Lámpaklubba Amerikában, 1983-ban pedig az Ausztrál Múzeumi Tagságok tagja közé került.

Hazánkban a Magyar Köztársasági Elnök 1999-ben Arany Emlékéremmel jutalmazta, a múzeum alapítóját pedig 1998-ban Zsámbék Nagyközség Vezetősége díszpolgárrá választotta.

Cím: Zsámbék, Magyar utca 18.
Telefon: +36 20 502 6682

NYÁRI NYITVA TARTÁS

Április 1. - Október 31.: K-V 10-18 óra
November 1. - Március 31.: K-V 10-16 óra
Belépő:

Felnőtt: 700,-Ft
Diák (6 éves kortól), Nyugdíjas: 400,-Ft
Mozgáskorlátozottak is látogathatják (a múzeumban való közlekedés megoldott, de mozgáskorlátozott wc sajnos nincsen)
   
Múzeumi Hétvégék

Minden hónap második szombat-vasárnapján Zsámbék három múzeuma - a Romtemplom, a Lámpamúzeum és a Tájház - kedvezményes áron, egyetlen kombinált belépővel látogatható. Ezeken a hétvégeken hosszú évek után végre újra tárt kapukkal várja vendégeit a Szent Vendel Domborműves Népi Lakóház. Szombatonként havonta más-más programmal kedveskedünk egy múzeumunkban.

KOMBINÁLT JEGYEK ÁRA:

Kombinált jegy, felnőtt: 1.000,-Ft/fő
Kombinált jegy, diák, nyugdíjas, csoportos: 600,-Ft/fő

 

Paulai Szent Ferenc-kápolna


A pestisjárvány elmúltának emlékére a Zichy család emeltette a Paulai Szent Ferencről elnevezett pestiskápolnát 1740-ben. A barokk imahelyet 1993-ban újították fel.
 

Zichy Kastély, Várkastély, Zsámbék


Zichy Kastély,   Várkastély, ZsámbékA várat az 1100-as évek végén kezdték építeni, a XIV-XV. században lett végvár. A ma látható barokk kastély a XVIII. században épült. 1902-ben átalakították.

Eredetileg egy emeletes volt, saroktornyokkal; a XIX. század végén egészült ki újabb emelettel. A már két emelet magas korai barokk építményt saroktornyok zárják le. Tetőgerincének középén négy oldalra nyitott vörösréz harangtornyocska ül. Kapuja lóhereíves. Egykori kápolnája méretei miatt is ritkaságnak számít.
 

Szent Vendel-domborműves népi lakóház Zsámbékon


Szent   Vendel-domborműves népi lakóház ZsámbékonA sváb népi építészet és életmód emlékeit őrzi ez az 1740 körül épült ház, melynek egyedülálló különlegessége a homlokzatán elhelyezett nagyméretű Szent Vendelt ábrázoló rokokó dombormű. Jelenleg a szoba és a konyha látogatható, ami különös szépségű zsámbéki festett bútorokat és egyéb berendezési tárgyakat mutat be.
Látogatható:

NYÁRI NYITVA TARTÁS

Április 1-től október 31-ig
Minden hónap 2. hétvégéjén
a Múzeumok Hétvégéjén

Szombat: 10-18 óra
Vasárnap: 10-18 óra


TÉLI NYITVA TARTÁS


November 1-től március 31-ig
Minden hónap 2. hétvégéjén
a Múzeumok Hétvégéjén

Szombat: 10-16 óra
Vasárnap: 10-16 óra)
   

​Múzeumi Hétvégék

Minden hónap második szombat-vasárnapján Zsámbék három múzeuma - a Romtemplom, a Lámpamúzeum és a Tájház - kedvezményes áron, egyetlen kombinált belépővel látogatható. Ezeken a hétvégeken hosszú évek után végre újra tárt kapukkal várja vendégeit a Szent Vendel Domborműves Népi Lakóház. Szombatonként havonta más-más programmal kedveskedünk egy múzeumunkban.

KOMBINÁLT JEGYEK ÁRA:

Kombinált jegy, felnőtt: 1.000,-Ft/fő
Kombinált jegy, diák, nyugdíjas, csoportos: 600,-Ft/fő

 

Zsámbéki Szombatok - Nyári Színház rendezvények


Weboldal: www.zsambekinyariszinhaz.hu
 

Környező települések látványosságai Zsámbékról város honlapja